Forrás: MTI
A kormány, a megyék, a városok és az önkormányzatok jelentősége mellett az emberek önbizalma és hite adja az ország erejét – jelentette ki Schmitt Pál a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson, ahol átadta a városfejlesztési program keretében megépült új közösségi házat és piacot.
A köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: Magyarország nemcsak Budapestből és megyei jogú nagyvárosokból, hanem kisebb városokból és településekből is áll, ahol a vezetőknek és a polgároknak van önbizalmuk és erejük, ezek a tulajdonságok pedig elengedhetetlenek a fejlődéshez.
A nyírlugosi beruházásban sok ember munkája, az új Széchényi Terv lehetősége van jelen, valamint „az általános erőfeszítés, hogy ahol van közös akarat, ott van közös fejlődés is” – fogalmazott beszédében az államfő.