Az emberi jogok védelme és tudatosítása minden kormánynak feladata

Forrás: MTI

Az emberi jogok védelme és tudatosítása minden kormánynak feladata attól függetlenül, hogy milyen az értékrendje – mondta az emberi erőforrások minisztere az emberi jogok világnapja alkalmából rendezett budapesti konferencián.  Balog Zoltán szerint ugyanakkor nagy szükség van arra a polgári öntudatra is, amely képes önszerveződéssel kiharcolni és megvédeni saját jogait.

A miniszter a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Hanns Seidel Alapítvány rendezvényén felidézte, hogyan lépett fel a rendőrség 2006 őszén, valamint az idei illegális migrációs hullám idején. Azt mondta, büszke arra, hogy a magyar rendőrség senkinek a méltóságát nem sértette meg a határokon a nehéz helyzetekben sem, szemben a 9 évvel korábban történtekkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!