Az Emmi 400 millió forinttal emelte a fogyatékossággal élőket támogató szolgálatok finanszírozását

Forrás: MTI

A kormány több lépéssel segíti a fogyatékossággal élőket támogató szolgálatok munkáját, ennek részeként mintegy 400 millió forinttal emelte a finanszírozásukra szánt összeget – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az Országos Fogyatékosságügyi Tanács hétfői ülése után.

A szervezet ez évi első ülésén Czibere Károly államtitkár tájékoztatta a fogyatékosságügy területén működő szakmai és civil szervezetek, valamint az érintettek képviselőit az elmúlt három hónapban elért eredményekről. Elmondta, hogy 2016-ban is folytatódik az „intézménykiváltási" program, amelynek keretében a nagy, vidéki intézményekben élő fogyatékos embereket kisebb lakóegységekbe költöztetik, így segítve elő társadalmi integrációjukat. A napokban megjelent az ehhez kapcsolódó pályázat – írta az államtitkárság.

A közlemény szerint január elsejétől változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás mértéke és igénybevételének lehetősége is. A támogatást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra, összege pedig megduplázódott, 300 ezer forintra nőtt.

A szociális ágazattal való folyamatos és intenzív párbeszéd fenntartása érdekében alakul meg a fogyatékosügyi szakmai kollégium, amely szakmai ajánlásokat, javaslatokat tehet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!