Az erdélyi magyar politikai törekvések támogatásáról tárgyalt Orbán Viktor és Kelemen Hunor

Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten, a Fidesz székházában folytatott csütörtöki egyeztetésükön.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke megbeszélést folytat Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a Fidesz fővárosi székházában 2017. március 23-án. (MTI Fotó: Fidesz/Griechisch Tamás)

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: Kelemen Hunor tájékoztatta a Fidesz elnökét a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetéről, és megtárgyalták, hogy Magyarország milyen segítséget tud nyújtani az ügy megnyugtató rendezéséhez.

A két pártelnök megbeszélésén szó volt a magyar-román kétoldalú kapcsolatok normalizálásának lehetőségeiről is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!