Forrás: MTI
Az Erzsébet-program az egész magyar társadalmat átfogó és segítő üdültetési rendszer, amely kitűnően párosítja az ésszerűség, a hasznosság és a társadalmi igazságosság elveit – erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt Budapesten sajtótájékoztatón.
Navracsics Tibor elmondta, az Erzsébet-program keretében harmadik éve teszik lehetővé azt, hogy az Erzsébet-utalványok forgalmazásából befolyó haszon révén olyan magyar emberek, családok mehessenek el nyaralni, akik ezt anyagi helyzetük miatt egyébként nem tudnák megtenni. Ez „az állam társadalmi felelősségvállalása” – fogalmazott a miniszter.
Közölte, az idei évben a beérkezett pályázatok alapján eddig mintegy 125 ezer ember számára tudnak kedvezményes üdülési lehetőséget biztosítani.