Az Európai Bizottság elhárította a magyar beadványt

Forrés? MTI

Elhárította az Európai Bizottság azt a magyar beadványt, amely kötelességszegéssel vádolta Szlovákiát, amiért 2009 augusztusában nem engedte a területére lépni Sólyom László magyar államfőt.     Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamely tagállam államfőjének egy másik tagállamban tett látogatására, ezért a szlovák kötelezettségszegésre történő magyar hivatkozás megalapozatlan.
    
A magyar Külügyminisztérium álláspontja viszont továbbra is az, hogy Szlovákia nem tagadhatta volna meg, hogy az államfő belépjen az ország területére, ezért Magyarország folytatni fogja a Szlovákia ellen indított eljárást az Európai Bíróság előtt. Az eljárásban nemcsak arra szeretnének választ kapni, hogy a szlovák hatóságok döntése sérti-e az uniós szerződéseket, hanem arra is, hogy a személyek szabad mozgásáról szóló irányelvet minden uniós polgárra ugyanúgy kell-e alkalmazni, vagy van-e olyan személyi kör, amelyre annak szabályai nem érvényesek.
    
Sólyom László 2009. augusztus 21-én kívánt Révkomáromba látogatni Szent István szobrának avatására, de Szlovákia megtagadta, hogy az ország területére lépjen. Az esemény előtt Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök arra kérte Sólyom Lászlót, hogy fontolja meg a látogatását.
    
Miután a szlovák fél bejelentette, hogy az adott napra nem engedélyezi belépését az országba, a magyar államfő lemondta látogatását, és a határ magyar oldalán arról nyilatkozott, hogy részvétele a szlovák külügyminisztérium jegyzéke szerint biztonsági kockázatot jelent az ünnepségen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!