Az európai értékek csak az európai szabályok betartásával védhetők meg

Forrás: MTI

Az olasz miniszterelnök által hangoztatott európai értékek megvédése csak akkor lehetséges, ha betartjuk közös európai szabályainkat – reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében  Matteo Renzi olasz kormányfő a Die Welt című német napilapnak adott interjújára.  

Magyarország – ellentétben más tagállamokkal – komoly erőfeszítéseket tett a bevándorlással kapcsolatos közös szabályok betartása érdekében. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az európai értékek nem választhatók el a közös európai gazdasági érdekektől sem – írta.  „Európa a jövőben akkor lehet erős, ha érvényt szerzünk a közös szabályoknak, és ha érvényesítjük a közös érdekeket” – jelentette ki a miniszter.

Matteo Renzi szerint „a nyugat-európaiak megfizették a keleti bővítés politikai árát”, és „nincs rendben, hogy most ezek az országok diktálják az erkölcsöt nekünk”, ugyanakkor hozzátette, hogy az EU-nak közösen kell megbirkóznia a kihívással.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!