Forrás: MTI
A Magyar Közösség Pártja (MKP) az Európai Néppárt (EPP) támogatását fogja kérni azon petíció kapcsán, amelyet az Emberi Méltóság Tanácsa indítványozott a magyar állampolgárságuk miatt jogsértéseknek kitett felvidéki magyarok ügyében – tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját az MKP elnöke vasárnap.
Berényi József elmondta: a párt országos kongresszusa által elfogadott nyilatkozat értelmében vasárnap arról tájékoztatta Lomnici Zoltánt, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökét, hogy az MKP teljes mértékben kiáll és támogatja a kettős állampolgárság ügyében készült beadványt. „Rendkívül fontosnak tartjuk ezt a kérdést, és a célunk az, hogy minél nagyobb politikai támogatást tudjunk szerezni az ügynek az Európai Parlamentben" – hangsúlyozta. Rámutatott: a Benes-dekrétumokban megfogalmazott kollektív bűnösség elvének rendezése mellett ez a legnagyobb jelentőséggel bíró ügy, amely a felvidéki magyarok sorsát érinti.
„Az MKP az Európai Parlamenten belüli kapcsolatai felhasználásával minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy az Európai Néppárt (EPP) tagpártjai körében minél nagyobb támogatást szerezzen a petíciós beadványnak" – jelentette ki a magyar párt elnöke. Hozzátette: az MKP a petíció ügyének fontosságára a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) október 9-én esedékes budapesti konferenciáján is fel akarja hívni a figyelmet.
Lomnici Zoltán az MKP nyilatkozata kapcsán az MTI-nek azt mondta: üdvözlik a lépést, annál is inkább, mert nagyon fontosnak tartják, hogy az Európai Parlamentben képviselt magyar politikai erők – a Benes-dekrétumok ügyéhez hasonlóan – a petíciós kezdeményezésnek is megadják a szükséges támogatást. Ellenkező esetben ugyanis nincs esély arra, hogy a felvidéki magyarokkal szembeni jogsértések megszűnjenek.
„Az Európai Unió az állampolgársági kérdést, valamint a nemzetiségi ügyeket is a tagállamok belügyének tekinti, azonban a jogsértések esetén köteles fellépni" – mondta az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, aki szerint beadványuk kizárólag jogsértésekre mutat rá. Hozzátette: a dokumentumot Tőkés László már a jövő héten átadja Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének.