Forrás: mno.hu
A héten a Külügyminisztérium nyilvánosságra hozta azt a három – belga, francia és norvég – alkotmányjogász által készített elemzést, amely az alaptörvény negyedik módosításának valamennyi pontját alapos vizsgálat alá veszi. Az elemzés egyértelműen megmutatja, hogy az alkotmánymódosítás összhangban van az európai alkotmányossági sztenderdekkel, és jogi szempontból túlzóak voltak azok az állítások, amelyek a demokrácia és a hatalommegosztás végéről beszéltek Magyarországon.
A Külügyminisztérium által felkért alkotmányjogász szakértők a negyedik alaptörvény-módosítás elemeit témakörök szerint csoportosították, és a tizenhét témakört három kategóriába osztották. Az alkotmányjogászok véleménye szerint a témakörök többsége – nyolc – az értelmezési irányok bármelyikének figyelembevételével egyértelműen összeegyeztethető az általuk figyelembe vett európai sztenderdekkel. Hat témakör esetében a szakértők úgy nyilatkoztak, hogy meghatározott értelmezési irányokat követve szintén összeegyeztethetők az európai normákkal. A szakértők három témakör esetében jelezték, hogy a benne foglalt rendelkezések az európai sztenderdekkel összefüggésben aggályosak lehetnek.