Az európai vezetőknek be kell fejezniük a kettős beszédet

Forrás: MTI

Minden európai vezetőnek be kell fejeznie a kettős beszédet a migrációs válság kezelésével kapcsolatban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter azon keddi bejelentésére reagálva, mely szerint „építési jellegű” műszaki munkálatok kezdődhetnek Ausztria déli határrészén, felkészülve arra a lehetőségre, hogy romlik a helyzet. Az osztrák politikus elismerte, hogy „természetesen kerítésről is szó van”.

Gerald Klug védelmi miniszter elmondta: konténert vagy mobilkerítést tart elképzelhetőnek a menekültek ellenőrzött terelésére. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az emberi bánásmódot nem szabad figyelmen kívül hagyni, szerinte ugyanis Magyarország az épített drótkerítéssel „átlépte az emberiesség határát”.

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében mindezzel kapcsolatban kiemelte: „Ausztria korábban elképesztő vádakkal illette Magyarországot a kerítés megépítése miatt, és most mi történik? Ausztria kerítést épít az osztrák-szlovén határon”.

A külügyminiszter úgy látja, ezek szerint „Európában kétfajta kerítést lehet építeni, és alkalmazni lehet a kettős mércét”. Hozzátette: Magyarország az egyetlen ország, amely megfelel az európai előírásoknak, és itt az ideje, hogy a többi ország is betartsa a jogszabályokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!