Az evangélikus egyház megkezdte az egyházkerületi felügyelők beiktatását

Forrás: MTI

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) mindhárom egyházkerületében augusztusban és szeptemberben iktatták, illetve iktatják be a püspökök melletti legfontosabb tisztségviselőket, az egyházkerületi felügyelőket – közölte az MEE sajtószolgálata kedden az MTI-vel.

Mint írták, októberben feláll az új evangélikus zsinat is, az egyházmegyék élére pedig már korábban megválasztották és beiktatták az espereseket. Az evangélikus egyház hatévente tart tisztújítást.

A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület megválasztott felügyelőjének, Mészáros Tamásnak a beiktatási szertartását vasárnap tartották a csákvári evangélikus templomban.

Az Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezeti presbitériumai két jelölt közül Fábri Györgyöt, az ELTE rektorhelyettesét választották meg felügyelőnek. Beiktatása szeptember 21-én lesz Budapesten, a Kékgolyó utcai evangélikus templomban, az északi egyházkerület alakuló közgyűlésén.

A Déli Evangélikus Egyházkerület gyülekezeti presbitériumai egyhangúlag választották újra Radosné Lengyel Annát, a tisztségért egyedüli jelöltként induló régi egyházkerületi felügyelő beiktatása az egyházkerület alakuló közgyűlésén, szeptember 22-én lesz Kecskeméten.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!