Az ezredik „Szent Miklós” baba támogatása Esztergomban

Forrás: MTI

Az esztergomi önkormányzat szombaton írta alá a gyermekvállalást segítő „Szent Miklós”Alap elnevezésű támogatási szerződését az ezredik baba szüleivel.

A „Szent Miklós” Alapba az önkormányzat a 2005. január elseje óta született gyermeknek letétbe helyez félmillió forintot, amelyet húsz éven át évi ötvenezer forinttal növel meg. A kedvezményezett fiatal mintegy hárommillió forintot vehet fel 21 éves korában, amelyet otthonteremtésre és felsőfokú tanulmányokra használhat fel. A támogatást csak azok kaphatják meg, akiknek középfokú végzettségük van és valóban Esztergomban laknak.
   
Meggyes Tamás a Fidesz-KDNP polgármestere az MTI-nek elmondta, a városvezetés elsődleges szándéka a gyermekvállalási kedv elősegítése volt. Esztergomban korábban évente 190-200 gyermek született, s a támogatásoknak köszönhetően három év alatt megérkezett az ezredik „Szent-Miklós” baba, a Farkas család Domonkos nevű fia.
   
A 2008. decemberi zárás szerint az alapban halmozódó vagyon elérte a 693 millió forintot, az első gyermekek nevén nyilvántartott összeg pedig meghaladta 810 ezer forintot.
   
A „Szent Miklós” Program nemcsak a gyermekvállalást, hanem a gyermeknevelést is támogatja csaknem harminc különböző intézkedéssel. Minden esztergomi tanuló ingyenes helyi buszbérletet kap, az önkormányzat óvodás kortól ingyenessé tette az úszásoktatást. A nagycsaládosok kedvezményt kapnak a parkolási díjból, a havi bérletből, üdülési támogatást vehetnek igénybe. A városháza közjóléti irodájának kimutatása szerint 1429 család 2709 gyermekét támogatja az önkormányzat Esztergomban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!