Az idén 568 kilométer út újult meg 69 milliárd forintból

kdnp.hu – MTI

Lezárult az idei komplex útfelújítási program, amelyben 69 milliárd forint értékű költségvetési forrásból 568 kilométer közúthálózat újult meg – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Tasó László kiemelte: a felújított 568 kilométerből 444 kilométer főúti, 124 kilométer pedig mellékúti szakasz volt.

Az idén 173 helyszínen zajlottak beruházások, ebből 165 helyszínen a munkálatok már befejeződtek, egy esetében azonban csak jövőre zárul majd le az útfelújítás – tette hozzá az államtitkár.

Tasó László a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél zajló bérfejlesztésről elmondta: a cégnél 2017-ben 5 százalékos differenciált béremelés lesz, amellyel a zrt. minden dolgozójának eléri a bruttó bére a 200 ezer forintot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!