kdnp.huForrás: MTI
Eddig 48 ifjúsági szervezet csatlakozott a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) létrejöttét megalapozó csoporthoz; az ernyőszervezetet várhatóan ősszel alakítják meg – tudatta közleményében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A közlemény szerint a 48 szervezet, illetve csoport képviselői kedden szándéknyilatkozatot írtak alá, melyben kifejezik, hogy a NIT-et a közösen megfogalmazott elvek mentén még ebben az évben létrehozzák.
Azt írták, szándékaik szerint a szervezet független, nyitott, demokratikus alapokon szerveződő, transzparensen működő, a fiatalok érdekképviseletét és a leendő csatlakozók képviseletét is ellátó legitim tömörülés lesz.
Az aláírók között van a kezdeményezést létrehívó KIM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Fidelitas, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Csatlakozási szándékát jelezte még számos megyei vagy városi, továbbá speciális funkciót ellátó ifjúsági közösség is, például a Szombathelyi Egyházmegye Ifjúsági Fóruma, a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat, a határon túli Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub és a Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány.