Forrás: MNO
Az IMF azért halogatja a magyar hiteltárgyalások elkezdését, mert arra számít, hogy a következő hónapokban a válság újabb szele éri el Európát, amelynek hatására gyengülhet a magyar kormány tárgyalási pozíciója – tudta meg a Magyar Nemzet.
A lap piaci elemzőktől származó értesülései szerint a Nemzetközi Valutaalap egyelőre nem akar megállapodni hazánkkal. Az IMF még írásban sem hajlandó a feltételeit megosztani a magyar féllel, az elvárásait csak felületesen és szóban közölte a magyar tárgyalópartnerrel – írja a szombati Magyar Nemzet.
A lapnak nyilatkozó Heim Péter is a nemzetközi pénzpiacok romlására számít. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint egy átmeneti, viszonylag nyugodt periódus után újra nagy lesz a nyomás a perifériának számító térségeken, köztük Magyarországon is. A szakember szerint a pénzpiaci bizonytalanság másik oka az iráni konfliktus kiéleződése, ami az olajárak további drasztikus emelkedéséhez vezet. Harmadik tényezőként az idei és a jövő évi magyar költségvetés kockázatait említette.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője arról beszélt, hogy a piac félreértelmezi a hiteltárgyalások menetét, úgy látják, mintha a magyar kabinetnél pattogna a labda. Szerinte a késés az Európai Bizottság bürokratikus ügymenete miatt alakult ki.
A lap emlékeztet arra, hogy egy hónappal a magyar fizetőeszköz elleni spekuláció után elemzők azt tanácsolták ügyfeleiknek, hogy játsszanak a forint drasztikus gyengülésére.