Az internet áfájának csökkentésével 13-15 milliárd forint marad a lakosságnál [videó]

kdnp.hu – MTI

Az internethasználat áfájának csökkentése 13-15 milliárdos megtakarítást jelent a polgároknak – közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A jövő évi adótörvények részeként kerül a parlament elé a javaslat, amely 2017 januárjától a jelenlegi 27-ről Magyarországon soha nem látottan alacsony szintre, 18 százalékra csökkenti az internet-használat általános forgalmi adóját – mondta a politikus. Emlékeztetett arra: korábban a kormányoldal mellett az ellenzék is támogatásáról biztosította az elképzelést.
 



Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára felidézte, a kormányzat az internetről tavaly több tízezer résztvevővel folytatott rendezett nemzeti konzultáció részeként a polgárok és a szakma véleményét hozta összhangba. A konzultáció lezárásaként nyújtotta be az eredményeket összegző javaslatcsomagot a kormányzatnak Deutsch Tamás; ennek első és legfontosabb eleme az áfacsökkentés.

Deutsch Tamás megemlítette: amikor az internetet nem használókat arról kérdezik miért nem használják ezt a szolgáltatást, a második-harmadik helyen az árat jelölik meg, az áfacsökkentéssel évente legalább egyhavi díjat takarítanak meg az előfizetők.

A politikus hozzátette: a tavaly az internetről rendezett nemzeti konzultáció során a válaszadók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az internethasználat elősegítéséhez szükség van adócsökkentésre, ezen belül egyértelmű többség állt ki a használat áfájának mérséklése mellett.

Deutsch Tamás utalt rá: az áfacsökkentés mellett további programokkal segítik az internet használatának elterjedését a következő években, ezek között említette, hogy Magyarországon az európai céldátumnál két évvel korábban, 2018 végén lesz minden háztartásban elérhető a szupergyors vezetékes internet. Az internet áfájának csökkentése jól illeszkedik a kormány adócsökkentési terveibe, és a gazdaság jó teljesítménye is lehetővé teszi – jelezte Dömötör Csaba, megemlítve: az intézkedés jó hír a felhasználók mellett az internetes iparág szereplőinek is, növelheti a beruházási és a vállalkozási kedvet, valamint javíthatja Magyarország versenyképességét.

Dömötör Csaba hozzátette: a 2017-es év „egyébként is az adócsökkentésről szól majd", hiszen csökken a legfontosabb élelmiszerek áfája, tovább bővülnek a családi adókedvezmények, adókedvezményt kapnak a fiatal házasok és alacsony marad a személyi jövedelemadó kulcsa.

„A digitális jólét megteremtése az előttünk álló évek egyik legfontosabb feladata lesz", a magyarok számára az internet a szabadság egyik fontos szimbóluma, ezért joggal várják el, hogy az internet érjen el mindenhova, legyen szupergyors, lehetőleg elérhető áron. Azt is joggal várják el, hogy az internet segítse a munkahelyteremtést, és építsen arra a kreativitásra, amire joggal vagyunk büszkék mi, magyarok – fogalmazott az államtitkár.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!