Forrás: MTI
Az LMP-nek ismét sikerült bebizonyítania, hogy számukra a fogyatékossággal élő emberek sorsa csak addig fontos, amíg a saját politikai érdekeik így kívánják. Nem lehet ugyanis másképpen értelmezni azt a pálfordulást, amit az ellenzéki párt politikusainak pár óra alatt sikerült elkövetni. Tegnap délelőtt még drámai hangú sajtóközleményben fejezte ki aggodalmát az LMP amiatt, hogy 300 ezer mozgáskorlátozottat vagy mozgásában akadályozott idős embert zárhat ki a választójog gyakorlásából az előzetes regisztráció bevezetése.
Az már azonban ekkor érzékelhető volt, hogy nem őszinte az aggodalmuk, hiszen nem arra kerestek megoldást, hogy miként lehetne akadálymentessé tenni a regisztráció folyamatát, hanem felháborító módon összemosták a fogyatékossággal élő és idős emberek választójogának kérdését a választási regisztrációval kapcsolatos politikai véleményükkel.
Nem a jobbító szándék vezérelte tehát őket, hanem más emberek személyes problémájával takarózva kerestek önigazolást.