Az MNB szerint nem tartható az idei hiánycél

Forrás: napi.hu

Meggyőző többséggel döntött az 50 bázispontos vágás mellett a Monetáris Tanács. A tagok ülésükön az inflációs jelentést is megvitatták, és több ponton változtattak az eddigi prognózishoz képest: a javuló infláció és a kisebb jövő évi GDP visszaesés mellett, az MNB úgy véli, a kormány által várt költségvetési hiánycélok nem lesznek tarthatók.

A kedvezőtlen GDP-adat ellenére nem változtat az év egészére vonatkozó mínusz 6,7 százalékon az MNB, de a háttérben a visszaesés szerkezete változott: a külpiacok élénkülése nyomán kedvezőbb nettó exportra számítanak, amit viszont visszahúz a belső fogyasztás nagyobb visszaesése, így a két hatás eredőjeként adódik a prognózis. A jövő évre vonatkozó GDP előrejelzésen is korrigált a jegybank: az eddigi -0,9 százalék helyett -0,6-ra módosították prognózisukat, ami így megegyezik a kormány és az IMF által is várt értékkel.

A költségvetési deficit alakulását illetően a jegybank borúlátóbb a kormánynál: számításaik szerint az idei hiánycél túllövésének kockázata nem elhanyagolható, és ha 2010-ben a kormány nem tárolja a tartalékokat, akkor a jövőre várt GDP arányos 3,8 százalékos deficitcél sem teljesül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!