Az MNB új hitelprogramot indít

Forrás: MTI

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016 januárjában elindítja a növekedéstámogató programot (ntp), ami a bankok piaci hitelezéshez való visszatérését segíti elő a növekedési hitelprogram (nhp) fokozatos kivezetésével és a pozitív ösztönzést jelentő új piaci hitelprogram (php) meghirdetésével - jelentette be az MNB kedden. A jegybanki közlemény szerint az MNB célja, hogy a hitelpiac az nhp fokozatos kivezetésével is zavartalanul működjön, valamint a hitelállomány a jegybankra való kisebb ráutaltság mellett fenntartható módon növekedjen. A programok eredményeképpen a vállalati, illetve a megcélzott kkv-hitelállomány 2016-ban 250-400 milliárd forinttal emelkedhet, ami 5-10 százalékos éves hiteldinamikának felel meg. A piaci hitelprogramban részt vevő bankok az új jegybanki eszközök igénybevételével automatikusan számszerű hitelezési vállalást tesznek, így lehetővé válik a hitelezésben aktív és passzív bankok körének elhatárolása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!