Az MSZP alkalmatlan a kormányzásra

Forrás: mno.hu, MTI

Az MSZP alkalmatlan a kormányzásra, és itt az ideje, hogy elálljon a változás útjából – mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője sajtótájékoztatóján.

Az MSZP ugyanis azzal, hogy a legnagyobb ellenzéki párt szombati országos választmányi gyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban csak a krízisalapról elmondottakra reagáltak, beismerte, hogy ma Magyarországon csak egyetlen politikai erő iránt van meg a megfelelő bizalom, és az a Fidesz.

Beismerték azt is, hogy az emberek egyedül a Fideszre tekintenek úgy, mint arra a pártra, „amely meg tudja állítani az ország süllyedését, és képes elindítani az országot a felemelkedés útján” – jelentette ki. Az ellenzéki politikus közölte: a szocialisták beismerték reagálásaikban, hogy „a kormány nem más, mint politikai adócsalók gyülekezete, akiknek semmi sem szent azért, hogy saját hatalmukat fenntarthassák”, illetve azt is, hogy „a Gyurcsány-Bajnai-korszak a letartóztatott polgármesterek, az offshore politikusok és a rabosított titokminiszterek korszaka, amelyet le kell zárni”.

Egyúttal beismerték azt is, hogy „az MSZP zsugorodik, radikalizálódik és nincsen politikája, nincsen épkézláb vezetője, kizárólag üzleti érdekei vannak” – folytatta. Cser-Palkovics András kifejezésre juttatta: azok az emberek, akiken „állítólag segíteni akartak a krízisalappal, azok nem saját maguk hibájából kerültek bajba, hanem a szocialisták rossz kormányzása juttatta el őket oda”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!