Az MSZP bosszújából 160 ember kerül utcára

Forrás: MTI

Csoportos létszámcsökkentés lesz az MTV-ben, felszámolják a regionális stúdiókat, megszűnik a magasabb jövedelműek béren kívüli juttatása is – jelentette be közleményében a Magyar Televízió (MTV).

„Újabb válságkezelő lépésekről döntött a Magyar Televízió menedzsmentje, mert a parlament többsége minden fillér költségvetési céltámogatást elvont az egyébként is alulfinanszírozott közmédiumtól” – írták, jelezve: a mintegy 1650 munkatárs közül várhatóan 160-tól válnak meg, s erről Medveczky Balázs ügyvezető alelnök már írásban tájékoztatta az illetékes munkaügyi központokat.     

„A Magyar Televízió vezetői hamarosan megkezdik az egyeztető megbeszéléseket a csoportos létszámcsökkentés előkészítéséről az Üzemi Tanács képviselővel” – idézték Móriczné Zvornik Csilla humánerőforrás igazgatót, aki szerint „a vállalati kiadásokat, köztük a személyi jellegű ráfordításokat a jóval kisebb költségvetési bevételhez kell igazítani”.     

A közlemény szerint az ügyvezető alelnök ezért írásban azt közölte a három reprezentatív tévés szakszervezet vezetőivel, hogy a kollektív szerződés részleges felmondására kényszerül a munkáltató; egyeztetést kezdeményeznek az érdekképviselettel. Ennek végeredménye az lehet, hogy bizonyos jövedelem felett megszűnnek az úgynevezett választható béren kívüli juttatások.     

A megszorító intézkedések a megmaradó munkahelyek védelmét és az adásbiztonság megőrzését szolgálják – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!