Az MSZP egyetlen mandátumot sem érdemel

Forrás: mno.hu

Amit az elmúlt nyolc év alatt műveltek a szocialisták a nemzet rovására, az megbocsáthatatlan, a választók pedig kiszabják az első büntetést vasárnap. Szerencs térségében különösen sok kárt okozott az MSZP, s a cukorgyár porig rombolása mellett most a Tokaj-hegyaljai világörökségi státuszt veszélyeztetik azzal, hogy egyéni érdekek mentén erőltetik a város határában történő szalmatüzelésű erőmű megépítését 25 milliárdos ráfordítással – fogalmazott a Magyar Nemzet Online kérdésére Koncz Ferenc, az egykori cukorváros és térsége fideszes országgyűlési képviselő jelöltje.

Nem véletlenül nagy az ellenállás a szalmatüzelésű erőmű megépítése ellen, az MSZP-s városvezetés ugyanis a cukorgyár megmentése helyett hozzájárult, sőt támogatta a több mint száz munkahely megszüntetését, a műemlék jellegű épület földig rombolását – hívta fel a figyelmet Koncz Ferenc. Városi képviselőként, illetve a Borsod megyei közgyűlés alelnökeként azt hangoztatta: most a Fidesz-kormány működése alatt megszerzett Tokaj-hegyaljai világörökségi cím forog veszélyben, hiszen amennyiben megépül az erőmű, új környezetvédelmi problémákkal kell szembenéznie a régió lakosságának. Most az MFB-n a világ szeme, mert ha a bank nem ad kölcsönt a szocialista beruházóknak, akkor nem lesz pénzük az építkezés befejezéséhez.

A még ellenzéki politikus úgy véli, a nyolc évig tartó rombolás, az emberek millióinak megnyomorítása az utóbbi két-három évben már úgy zajlott, hogy nem is titkolták, következésképpen a még kormánypárt képviselőinek erkölcsi alapjuk sem volna kampányolni a parlamenti mandátumokért.

A Magyar Nemzet Online cikke itt folytatódik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!