Az MSZP és kormánya elvágja a világtól Andráspusztát

Forrás: MTI

A Mezőfalva-Paks vasútvonal megszűnése után nem lehet tömegközlekedési eszközzel eljutni a Tolna megyei Bölcskéhez tartozó Andráspusztára. Az autóbusz-közlekedés már korábban megszűnt. A településrészen hetven főt ellátó pszichiátriai otthon működik.

A Szent András Otthon vezetője, Takács Istvánné elmondta az MTI-nek: a döntés nagyon érzékenyen érinti az intézetet, mert így tömegközlekedési eszközzel nem lehet majd megközelíteni. Andráspuszta 5 kilométerre fekszik Bölcskétől. A pszichiátriai intézet lakóin kívül csupán néhányan élnek itt.
    
A Szent András Otthonnak harminchárom dolgozója van, az ő munkába járásuk is nehezebb lesz, a lakók, illetve hozzátartozóik közlekedésében hasonlóképpen gondot okoz a kormány döntése – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!