A KSH első negyedéves adatai, amelyek minden tekintetben rosszabbak, mint a kormány csupán hat héttel ezelőtti előrejelzése, felvetik a kérdést: meddig és milyen mértékben lehet még a GDP drámai, összességében 6,7 százalékos zsugorodását a nemzetközi válságnak tulajdonítani, mennyire ludas ebben a nemzetgazdaság szerkezete, és mennyire felelős a kormány válságkezelése – teszi fel a kérdést a Népszabadságban Róna Péter közgazdász.

„Az a társadalom, amelyben a többség szegény se nem virágozhat, se nem lehet boldog.”  Adam Smith idézett meglátásából az angol Keynes majd a svéd Myrdal faragott következetes gazdaságelméletet. E szerint, ahogy az egyén jövedelme nő, úgy csökken annak a fogyasztásra fordított hányada. A nagyobb jövedelemmel rendelkezők jövedelmük kisebb részét fordítják fogyasztásra, mint a szerényebb jövedelemmel rendelkezők, mert az utóbbiaknak igényeik kielégítéséhez az összes jövedelmükre szükségük van, az előbbiek bevételeiből pedig marad megtakarításra is.

Mivel a gazdaság növekedése elsősorban a vásárlóerő, a fizetőképes kereslet alakulásától függ – hiszen a keresletre épülnek a beruházások és a foglalkoztatás –, a gazdaság növekedése, illetve zsugorodása közvetlenül a fizetőképes kereslet méretétől függ. A nagy jövedelmi különbségek azt jelentik, hogy a nemzet összjövedelméből több jut a felső rétegeknek, tehát kisebb hányadából áll össze a fizetőképes kereslet.

Ezt alátámasztja az a sok évtizedes nemzetközi adatsor, miszerint ha a felső 10 százalék jövedelme az alsó 10 százalék jövedelmének ötszörösét meghaladja, a fizetőképes kereslet kezd beszűkülni, ami a növekedés korlátozásához vezet. Nálunk ez a különbség kb. kilenc és félszeres – de ha az offshore cégekbe helyezett összegeket is figyelembe vesszük, feltehetően több mint tízszeres –, nemzetközi összehasonlításban is kirívóan magas, és a magyar gazdaság összeroppanásának első számú okozója. Az elégtelen fizetőképes keresletet persze lehet ideig-óráig hitellel kiegészíteni, de annak kamatterhei és törlesztései a jövő fizetőképes keresletét csak még tovább csökkentik.

Miközben a lengyel és a cseh fogyasztók szinten tudták tartani fogyasztási ráfordításaikat az első negyedévben, a KSH a magyar háztartások végső fogyasztásában döbbenetes, 5,9 százalékos visszaesést volt kénytelen elkönyvelni. A kereslet összeomlását tehát nem lehet sem a világgazdaság válságára, sem a „túlzott újraelosztásra”, sem pedig a szociális kiadásokra fogni. Ahogy a hitelre alapozott fogyasztás a hitelek befagyásával leállt, tagadhatatlanná vált az óriási jövedelmi különbségekből fakadó fizetőképes kereslet hiánya. Rejtély, hogy az MSZP miért áldozta fel legfontosabb mondanivalóját, a társadalmi igazságosság megteremtésének ígéretét egy elavult közgazdasági elméletnek – az egyensúlyteremtés fétisének – már régen romba dőlt oltárán.