Az MSZP-kormány bizonyítványa

Forrás: OS

„Egy nap alatt két fontos gazdasági mutató is Magyarország válságának mélyülését, az MSZP-kormány alkalmatlanságát jelzi.

A szocialisták közpénzből folyó 100 milliós kormánykampánya sem tudja eltakarni, hogy a magyar építőipar egy év alatt 14,5 százalékkal esett vissza, egy hónap alatt pedig újabb 10 százalékkal. Egy másik friss adat szerint pedig Magyarország versenyképessége is tovább romlott, miközben térségünkben Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Lengyelországban is már javulást mértek. Az MSZP-kormány azonban félrekezeli a válságot, brutális megszorító intézkedései eredménytelenek, illetve tovább mélyítik a válságot” – áll Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője által kiadott közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!