Az MSZP nem tartja fontosnak az emberek problémáit

kdnp.hu

Vas Imre (Fidesz) szerint konstruktív volt a parlamenti frakciók közötti hétfői budapesti egyeztetés a törvénykezési helyek létrehozásával összefüggő igazságügyi törvénymódosításról. A Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón elmondta, hogy frakciója kezdeményezte az ötpárti egyeztetést, amelyen az MSZP nem jelent meg.

Az MSZP nem tartja fontosnak az emberek problémáit, vagyis azt, hogy minél több helyen legyen bíróság – értékelte.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy a törvényjavaslatot az Igazságügyi Minisztérium (IM) nyújtotta be; célja, hogy minél több helyen legyen bíróság.

Vas Imre közölte, bízik benne, hogy meglesz a kétharmados támogatás az előterjesztéshez. Jelezte, hogy a jövő héten újabb egyeztetés lesz.

Kitért arra, hogy a megbeszélésen felmerült, hogy határozzák meg a törvénykezési hely létrehozásához szükséges minimumfeltételeket. Megjegyezte, jelenleg sincs benne a törvényben, melyek a járásbíróság alapításának feltételei.

Az egyeztetésen részt vett Handó Tünde, az OBH elnöke és Völner Pál, az IM parlamenti államtitkára.
 

Az Országgyűlés szerdán kezdte el tárgyalni a még Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvények módosítását. Ez alapján a törvénykezési helyek a járásbíróságok illetékességén belül új – egyfajta kihelyezett – szervezeti egységként jöhetnek létre.

A vitában az ellenzéki frakciók hiányolták, hogy nem volt ötpárti egyeztetés a javaslatról, illetve egyéb feltételek teljesüléséhez kötötték a kétharmados törvény támogatását.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!