Az MSZP több százezer rászoruló gyermeket hagyott cserben

Forrás: MTI

A Fidesz szerint az MSZP több száz kistelepülési iskolát zárt be, a falvakra hárította az iskolafenntartás terhét, pedagógusok ezreit tette utcára és cserbenhagyott több százezer rászoruló gyermeket.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, pártja szerint nemzetstratégiai ágazattá kell tenni az oktatást Magyarországon, hogy a kormányzás egészét áthassa az oktatás elsődlegességének szemlélete.

A Fidesz tájékoztatása szerint a polgári kormányzás óta az állam felelősséget vállal az iskolák fenntartásáért és céljuk, hogy a gyerekek versenyképes tudással hagyják el az iskolapadot és egészségesebbek legyenek. Kiszámítható életpálya van a pedagógusok előtt, és elindult a pedagógus béremelési program – olvasható a közleményben. Közölték továbbá: évről évre egyre több gyermek vesz részt az ingyenes gyermekétkeztetésben, az ingyenes tankönyvellátásban, és az Erzsébet-táborokban.

Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus sajtótájékoztatóján  az OECD legfrissebb – a 2008 és 2012 közötti időszakot elemző – jelentésére utalva azt mondta, a dokumentum lesújtó képet mutat a magyar oktatás helyzetéről. Szerinte a jelentés arra világít rá, hogy a Fidesz által erőltetett oktatási lépések tudásválságot okoznak, illetve azt tovább mélyítik.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!