Az MTV felmondta a Nap-kelte szerződését

Forrás: MTI

Azonnali hatállyal felmondta a Nap-kelte című reggeli műsorát készítő társasággal kötött szerződését a Magyar Televízió (MTV). A Magyar Televízió közleményében az áll: új, a hírekre, a politikai, gazdásági és kulturális eseményekre fókuszáló reggeli közéleti műsort indít Ma reggel címmel hétfőtől a közmédium. A belső gyártásban készülő produkció hétköznaponként reggel fél héttől kilenc óráig lesz képernyőn, mindkét csatornán. A lépést az indokolta, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége nem járult hozzá a korábban általa támogatott 2,45 milliárd forintos hitel felvételéhez. A döntés miatt az MTV forráshiányos helyzetbe került, ami csak a kiadások radikális csökkentésével és a bevételek növelésével kezelhető.

A hétvégén dönti el a Fidesz, hogy ha meghívást kapnak, szerepelnek-e majd hétfőtől a Magyar Televízió (MTV) új reggeli műsorában – mondta Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz 2006. október 10-i Kossuth téri nagygyűlésén jelentette be, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a köztelevízió Nap-kelte című műsorában, mert olyan mélységbe jutott a tévé, amelyhez már nem tudnak asszisztálni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!