Az orosz nagykövet cáfolja az MSZP-t

Forrás: MTI

Orbán Viktor nem a folyosón, hanem félórás, négyszemközti megbeszélésen találkozott a közelmúltban Putyin orosz kormányfővel – áll a Népszabadság online kiadásában az új orosz nagykövettel készített interjúban.

Alekszandr Tolkacs kifejtette: Orbán és Putyin konstruktív, érdekes, négyszemközti eszmecserét folytatott, ez mintegy félóráig tartott, és nem a folyosón találkoztak.

A kérdésre, hogy miért kellett ennyit várni a találkozó tényének elismerésével, a nagykövet azt válaszolta: minket nem kérdeztek. Amikor kérdeztek, válaszoltunk. "Számunkra egyáltalán nem szenzáció, hogy Vlagyimir Putyin fogadja egyik vagy másik külföldi politikust. Ez normális dolog. Csak itt, önöknél nyert ez az ügy különös rezonanciát."

Orbán kijelentéséről, amely szerint a kétoldalú kapcsolatok a magyarok hibájából zűrösek, a diplomata azt mondta: szerinte kapcsolataink nagyon jók, konstruktívak, a kelet-közép-európai régió országai közül talán éppen Magyarországgal a legjobbak.

A Fidesz elnöki stábja vezetőjének tájékoztatása szerint november 21-én Szentpéterváron, az Egységes Oroszország Párt kongresszusán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott az orosz-magyar kapcsolatok jövőjéről Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel.

A bejelentést követően találgatások indultak az Orbán-Putyin találkozást illetően. „Bebizonyosodni látszik ..., hogy Orbán Viktor nem találkozott hivatalos keretek között Vlagyimir Putyinnal. Nincs olyan videofelvétel, fénykép, oroszországi hír vagy diplomáciai forrás, amely ennek bizonyítékát adná” – jelentette ki a Nyakó István, az MSZP szóvivője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!