Az ország közlekedési térképét az igényekhez kell alakítani

Forrás: MTI

Járási szinten akarják megszervezni az állami szolgáltatásokat, így alakítják majd ki az egészségügyi, oktatási centrumokat – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.

A lapban megjelent interjúban Lázár János elmondta: addig már sok kormány eljutott, hogy átalakítsa az egészségügyi, az oktatási és a szociális rendszereket, de ezt még soha senki nem egyeztette az ország közlekedési térképével.

„Szeretnénk elérni, hogy az egészségügy átalakítása kapcsán arról is beszéljünk, hogy a beteg hogyan jut el az adott kórházba” – tette hozzá a miniszter. Szerinte meg kell változtatni azt a gyakorlatot, hogy a Volán évek óta nem hajlandó figyelembe venni a menetrend összeállításakor az utazóközönség igényeit.

„Ki kell alakítanunk az egységes, országos közlekedésszervezési rendszert, a vasutat és a buszjáratokat összehangolva egyeztetni kell a menetrendeket. Felháborító, hogy ezek a rendszerváltás után huszonöt évvel még mindig rendezetlen kérdések” – jelentette ki a miniszter.