kdnp.hu
Forrás: inforadio.hu
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke fontosnak tartja a központi igazgatást, ezért szerinte nem kapott túl sok jogkört a parlamenttől. Handó Tünde az InfoRádiónak adott interjújában azt követően beszélt erről, hogy a Velencei Bizottság bírálta ezért a hivatalt, a kormány pedig törvénymódosítást nyújtott
Az előző bírósági igazgatási modellnek komoly problémája volt az, hogy a döntések nem voltak elég operatívak. Egy megüresedett bírói álláshely kapcsán pályázat kiírásáról vagy átcsoportosításról kellett dönteni – nyilatkozta az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
Handó Tünde beszélt arról is, ahhoz, hogy megvalósuljon az erőforrások hatékony elosztása, központi igazgatás és egyszemélyi felelős vezetés szükséges, így a bíróságok a tárgyi és a személyi feltételeket illetően maximális kiszolgálást élveznek.
Arról, hogy a parlament előtt kell majd számot adnia tevékenységéről, az OBH elnöke azt mondta: a kérdezés joga minden párt képviselőjének megvan, és nem gondolja, hogy nehézséget fog okozni a kérdések megválaszolása.
Kitért arra is, hogy december 15-én 129 bírósági állást hirdettek meg. A pályázatokat a bírósági elnökök határozták meg. Április 1-jével 106 bírósági titkárt neveznek ki, hat-nyolc kívülről kerül a rendszerbe, a fennmaradó egy tucatnyi álláshelyre pedig más bíróságokon dolgozók pályázhattak.