Az otthonteremtési közösségekre vonatkozó szabályokat pontosíthatja az Országgyűlés

kdnp.hu – MTI

Az Országgyűlés mai ülésén Áder János köztársasági elnök kifogásaira reagálva több ponton egyértelműsítheti a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló, korábban már elfogadott kormányzati javaslatot.

A Ház 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt követően elsőként az államfő által megfontolásra visszaküldött nok-javaslatot tárgyalhatják újra a képviselők, akik a vita végén módosíthatják a korábban már elfogadott javaslatot. Az indítványt március 17-én – kivételes eljárásban – fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára.

Áder János visszaküldő levelében azt írta: támogatandó cél a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban részt vevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kedden tizenhét pontból álló, zömében egyértelműsítő, pontosító módosító csomagot fogalmazott meg a parlamentnek.

A szavazásokon a Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatára módosíthatják az államháztartási törvényt, így a kormány egy kiemelt közfeladat ellátására akkor is adhatna költségvetési forrásokat, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.

A képviselők a közérdekű adatigényléssel összefüggésben a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt is módosíthatják.

A parlament a határozathozatalok után kilenc előterjesztésről tarthat általános vitát, köztük három új törvényjavaslatról: a honvédelmi miniszter javaslatára a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, az igazságügyi tárcavezető kezdeményezésére az igazságügyi szakértőkről, míg a külgazdasági és külügyminiszter indítványára a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról születhetnek új jogszabályok.

A Ház kéthetes ülése a következő hétfőn, a kormánynak szóló kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!