Az SZDSZ nyerhet, az MSZP nagyot bukhat Bajnaival

Forrás: fn.hu

A Figyelőnetnek a Nézőpont elemzője azt mondta: „A következő egy évet az európai parlamenti, majd az országgyűlési kampány dominálja majd Magyarországon. Az MSZP és az SZDSZ célja egyaránt támogatottságuk növelése, hiszen jelenlegi népszerűtlenségük a szocialisták középpárttá zsugorodásának, illetve a liberálisok kiesésének kockázatát rejti”.

Böszörményi Nagy Gergely hozzátette: a két párt aligha növelheti támogatottságát egyazon stratégiával. Míg a Bajnai Gordon által tervezett megszorításokat az SZDSZ szavazóbázisa elfogadhatónak, sőt kívánatosnak értékelheti, addig ugyanezek az intézkedések újabb választókat fordíthatnak el az MSZP-től.

A teljes írás itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!