Az ügyészség kezdeményezte Mesterházy Ernő letartóztatását

Forrás: MTI

A szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte Zelenák Tibor, Regőczi Miklós és Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását. Regőczi Miklóst hűtlen kezelés, Zelenák Tibort bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés miatt hallgatták ki a nyomozók, akik szerint a volt vezérigazgató-helyettes 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint, Zelenák Tibor pedig 6 cég vonatkozásában több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a közlekedési társaságnak. Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják, szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek. Ugyancsak kezdeményezték a BKV eddig szökésben lévő informatikai igazgatójának előzetes letartóztatásba helyezését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!