Az új EVT-főtitkár óv a keresztyén-iszlám konfliktustól

dr. békefy
Forrás: jesus.de

Az Egyházak Világtanácsa új főtitkára, a norvég evangélikus Olav Fykse Tveit óvott mindenkit a keresztyénség és az iszlám közötti ideológiai konfliktustól. Ez nem a két világvallás több milliárdnyi hívének az érdekét szolgálná, hanem csak néhány fanatikusét. Az EVT új főtitkára szerint a keresztyénség és az iszlám vezetőinek jobb személyes kapcsolatot kell kialakítaniuk egymással. „Ha szilárd felsőszintű kapcsolatok épülnek ki, akkor ezek megakadályozzák a félreértések kialakulását” – nyilatkozta Tveit. Jóllehet vannak iszlám országok, melyekben kifejezetten diszkriminálják a keresztyéneket, de ennek ellenére vannak reménykeltő jelek is. „Pakisztánban például muszlim és keresztyén lelkészek együtt lépnek fel a keresztyének diszkriminációja ellen” – folytatta az EVT norvég főtitkára. Az ökumené témájával kapcsolatban hangsúlyozta: „Nagy tisztelettel tekintek a római katolikus egyházra és munkájára, nagyon fontos, hogy szoros kapcsolatban álljunk egymással”. 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!