Az új kormányfőjelölt: Takács János

Forrás:hirtv.hu, mno.hu

Takács János az MSZP új kormányfőjelöltje – tájékoztatott rendkívüli tudósításában a Hír Televízió pénteken. Úgy tudni, az Electrolux vezérigazgatóját javasolja majd a szocialista párt az SZDSZ-nek elfogadásra.

Takács János román–magyar kettős állampolgár, a jászberényi Electrolux vezetője, valamint a svéd–magyar kereskedelmi kamara elnöke.

A menedzsert többek között Szekeres Imre honvédelmi miniszter bizalmasaként tartják számon. A Hír Televízió tudósítójának erre irányuló kérdésére a miniszter nem válaszolt.

Takács 1997 óta tölti be az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatói posztját. 2006-tól elnöke a Magyar Európai Üzleti Tanácsnak, 2004-től a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Kamarának, és 2000 óta alelnöki pozíciót tölt be a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségénél. A Menedzserek Országos Szövetsége is elnökké választotta 2008-ban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!