Forrás: MTI
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának az antiszemitizmus elleni küzdelemmel foglalkozó különmegbízottja a kormány képviseletében Prőhle Gergellyel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárával és zsidó szervezetek vezetőivel találkozott egynapos látogatásán, amelynek egyik fő célja a tájékozódás volt.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont „érték, és nemcsak Magyarország, hanem a nemzetközi közösség számára is" – mondta Ira Forman, hangsúlyozva, nincs a világon még egy olyan intézmény, amelyik ennyire átfogó képet adna arról, mi történt Magyarországon a két világháború között, a második világháború alatt.
„Orbán Viktor az első miniszterelnöksége idején hozta létre, és a kormánynak büszkének kell lennie" – mondta, hozzátéve, kár, hogy nincs eléggé kihasználva, nem keresi fel több diák, látogató.
Rámutatott, hogy a 21. században is tapasztalható antiszemitizmussal szembeni küzdelem alapvető formája a történelem megismerése, és „erre kitűnő hely a Páva utcai központ".