Bajban az MDF nagy párosa

Az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásával zsarolta meg Herényi Károly, az MDF volt frakcióvezetője a párton belüli vezetőváltást szorgalmazó Almássy Kornél embereit – tudta meg a Heti Válasz. Dokumentumok igazolják, hogy Herényi Károly, az MDF akkori frakcióvezetője tavaly szeptember 12-én felkereste Tombor Andrást, a vezetőváltást szorgalmazó Almássy-szárny egyik pártfogóját, és két papírt tolt elé. Az egyiken annak a titkosszolgálatok által rögzített telefonbeszélgetésnek a leirata szerepelt, amelyben Csányi Sándor OTP-elnök és Tóth János, az UD Zrt. nevű vagyonvédelmi cég egyik vezetője Dávid Ibolya MDF-elnökre nézve terhelő adatok esetleges felderítéséről beszélgettek. A másik papíron pedig egy vállalás, amely szerint Almássy Kornél és emberei visszalépnek a tisztújítástól. Herényi egyértelművé tette, ha Tombor pártfogoltja nem áll el a megméretéstől, nyilvánosságra hozzák a titkos dokumentumot. A volt frakcióvezető azonban elkövetett egy súlyos hibát: a két iratot ottfelejtette Tombornál.

Jogi szakértők szerint Herényi akciója felveti a zsarolás vagy legalábbis a kényszerítés bűncselekményének a gyanúját. Maga az érintett eközben kínos magyarázkodásba kezdett, a Heti Válasznak nyilatkozva Herényi nem tagadta a történteket, de kifejtette: szerinte ez csak mellékszál, és nehezményezte, hogy a „botrányos megfigyelési ügy” nyomozása eközben akadozik.

Eközben a Magyar Nemzet úgy értesült, az ominózus hangfelvétel leiratának közlése is bűncselekmény, ezért elképzelhető, hogy Szilvásy György után Dávid Ibolya MDF-elnök lesz az UD-ügy következő gyanúsítottja.

Nincs igazságtartalma annak a hírnek, amely arról szól, hogy az UD Zrt. vezetője és Csányi Sándor OTP-elnök közötti lehallgatott telefonbeszélgetés nyilvánosságra hozásának kilátásba helyezésével zsarolta volna meg Herényi Károly Almássy Kornél embereit – jelentette ki Dávid Ibolya csütörtökön.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!