Bajban vannak a magyar áruk

Forrás: inforadio.hu

A kormány nem használja ki kellőképp az uniós fejlesztési lehetőségeket, ezáltal veszélyezteti a termelés biztonságát – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke. Jakab István szólt arról is, hogy az importáruk nagy mennyisége miatt a jó minőségű magyar termékeknek rossz minőségű behozott áruval kell versenyezniük.
 
Az állam kezében van a lehetőségek eszköztára a feltételek biztosítására, a fejlesztési programokat az állam és a kormány képviselői dolgozták ki, ők határoztak meg, hogy milyen célra biztosítják a forrásokat, ehhez a gazdák csak alkalmazkodni tudnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Jakab István.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke kiemelte: a klímaváltozás idején nem használjuk ki, hogy az ország területének szinte egésze öntözhető lenne, ha a nagy fejlesztési programokat megvalósítanák. Az utolsó nagy felzárkózás lehetőségét biztosító uniós programban 1300 milliárd forint van, de ebből az öntözés fejlesztésére, a víztározó- és csatornarendszerek kialakítására egyetlen komoly pályázat sincs előkészítve – hangsúlyozta a Fidesz országgyűlési képviselője.

A szakpolitikus szerint nem teremti meg a termelés biztonságát a magyar kormány, erre majd később, komoly áldozatvállalás mellett kényszerülnek erre rá, noha ezzel a lépéssel valamennyi magyar termelő versenyképességét javítani lehetne.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!