Forrás: MTI
Bajnai Gordon újabb szereplőt talált a rezsicsökkentés-ellenes koalícióhoz – így kommentálta Selmeczi Gabriella, a Fidesz-szóvivője az Együtt-PM választási szövetség vezetőjének mai, a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület alakuló közgyűlésén elmondott beszédét. A volt miniszterelnök a budapesti rendezvényen egyebek mellett arról beszélt, hogy ellenzéki összefogás nélkül nincs győzelem a 2014-es választáson, de egy akármilyen összefogás nem vezet feltétlenül győzelemhez. Selmeczi Gabriella szerint Bajnai Gordon a beszédével megerősítette, ugyanazt a veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikát folytatná, amellyel egyszer már tönkretették az országot. Az emberek azonban nem kérnek a bankárkormányból, mert az korábban elvette a pénzüket, és a bankok, a külföldi tőke érdekeit képviselte – fogalmazott a Fidesz szóvivője újságírók előtt.