Forrás: mno.hu
A Fidesz választ vár Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, hogy kötött-e „paktumot” őt támogató amerikai üzleti körökkel.
Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője kedden Budapesten, újságírók előtt úgy fogalmazott: abból, hogy kik „pénzelik” Bajnai Gordont, arra is lehet következtetni, kiknek állhat érdekében hatalomhoz juttatni a volt kormányfőt.
A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítvány a múlt héten tett közzé minden, egymillió forintnál nagyobb összegű adományát és kiadását. Ezzel kapcsolatban a Fidesz szóvivője kifejtette: a támogatók listáján szerepel a több amerikai üzletember – köztük Soros György – kezdeményezésére létrejött Center for American Progress (CAP), amely 2011-ben 209 ezer euró, mai árfolyamon körülbelül 60 millió forint, 2012-ben pedig 228 771 dollár, mai árfolyamon mintegy 52 millió forint támogatást adott.