Bajnai újévkor is hazudott a választóknak

Forrás: MHO

Gazdasági értelemben stabil, biztonságos állapotban adja át az országot a következő kabinetnek a Bajnai-kormány – állította az év eleji interjújában Bajnai Gordon miniszterelnök. A Pénzügyminisztérium tegnapi közlése azonban szöges ellentétben áll a kormányfő győzelmi jelentésével. Kiderült ugyanis, hogy a költségvetés hiánya már az első negyedévben 651,3 milliárd forint lesz, azaz eléri az egész évre tervezett 870,3 milliárd forintos túlköltés háromnegyedét (!). Mindeközben az új esztendő áremelésekkel és növekvő bizonytalansággal köszöntött a magyar családokra, és a munkanélküliség is emelkedhet az országban.

Az Orbán Viktor által felkért közgazdászok szerint a kormány jelentősen felültervezte az idei évi költségvetés bevételeit, a kiadásokra pedig valószínűleg nem lesz fedezet. A 2010-re valószínűsíthető költségvetési hiány túllépését 1122 milliárd forintra teszik az alternatív szakértők, s rámutatnak húsz olyan költségvetési trükkre – ezek közé tartoznak például az ingatlanadóból származó bevételek –, amelyek alapvetően meghatározzák az idei hiány mértékét.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!