Forrás: MHO
Bajnai Gordon zászlót bontott: a volt miniszterelnök a napokban mutatta be a Haza és Haladás nevű közpolitikai alapítványát. A Magyar Hírlap MSZP-s forrásai úgy fogalmaztak, egyáltalán nem zárható ki, hogy 2014-ben a volt kormányfő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje, de az informátoraik szerint erre hasonlóan jó eséllyel pályázhat Mesterházy Attila pártelnök és Botka László szegedi polgármester is. Hozzáfűzték, hogy az MSZP karakteres baloldali politikát kíván kimunkálni, Bajnai Gordon viszont inkább „centrista” irányvonalat képvisel. Bajnai azt mondta, nem jelent pártalapítást, hogy megkezdi működését alapítványa, amely nem ellenzéki, csupán „jobbítani szándékozik a mindenkori kormányzat munkáját”.