Bajnaiék elmélyítették a válságot

Varga Mihály: A válság még tart „a magyar gazdaság nincs túl a válságon, ahelyett, hogy kezelték volna, inkább mélyítették azt. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, gazdasági és politikai változásra egyaránt szükség van. A változást most már nemcsak Magyarországon, hanem az országon kívül is várják” – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Szerinte az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap nyilatkozatai ellentmondásosak a gazdaság és a költségvetés helyzetéről. Az ellenzéki politikus kiemelte: a gazdasági növekedés újraindításához a hitelességre, a bizalom visszanyerésére, az államháztartás konszolidá­ciójára, a versenyképesség javítására és az euró bevezetésére irányuló program meghirdetésére lesz szükség.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!