Balatonring: „vállalhatatlan feltételek”

Forrás: hirszerzo.hu, hvg.hu<br />

Egy hete fordultak civil szervezetek a miniszterelnökhöz, arra kérve Bajnai Gordont: hozza nyilvánosságra azt a hatástanulmányt, amire a Balatonring építésének 35 milliárdos támogatásáról szóló kormányhatározatot alapozták. A beruházó szerint már holnap aláírhatják a szerződést, az MFB-ben ezt cáfolták a Hírszerzőnek, sőt nő a feszültség a felek között.

Abszurd színjátékhoz kezd hasonlítani a Balatonring állami támogatásának megtérüléséről szóló hatástanulmány ügye. A kormány elvileg erre a tanulmányra alapozva hozott határozatot összesen 35 milliárd forint támogatásról, ebből 15 milliárdot a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül kapnak a beruházók, a nagyobbik rész a verseny jogdíjainak megtérítése tíz évre, az önkormányzati minisztérium büdzséjéből. A kormány a hatástanulmányra alapozva ítélte oda a támogatást, miközben – mint azt az Index megírta – a Pénzügyminisztérium ellenezte a pénz odaítélését, mert szerintük semmi garancia nincs rá, hogy üzletileg eredményesen működik majd a motorverseny-pálya.

Mivel magyar adófizetői pénzről van szó, az adatvédelmi törvény egyértelmű a kérdésben: minden ezzel kapcsolatos adat, dokumentum közérdekűnek számít. A tanulmányt ennek ellenére sem ismerheti meg egyelőre a nyilvánosság. A K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International Magyarország múlt szerdán fordult Bajnai Gordonhoz az ügyben. A kormányfő egy nappal később utasította az MFB-t és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumot (NFGM) a tanulmány közzétételére.

A Hírszerző cikke itt folytatódik.

Az ügyről a hvg.hu Balatonring: gigaprojekt vagy megamutyi? címmel az alábbi cikket jelentette meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!