Forrás: MTI
Roma holokauszt ügyben nem neki kell magyarázkodnia, hanem azoknak, aki most mindenfajta nyilatkozatokat kiadnak – jelentette ki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden Szegeden. Azokat a gyilkosságokat, amelyek a Gyurcsány-Bajnai-kormány alatt történtek, nem tárták föl tisztességesen, a mi kormányunknak kellett ezt a munkát elvégeznie – mondta a politikus újságíróknak. Hozzátette: a titkosszolgálatok szerepe sem lett tisztázva. Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy ferdítésekkel és hazugságokkal támadják, miközben már akkor a roma holokauszttal kapcsolatos megemlékezést szervezett, amikor még sem miniszter, sem államtitkár, sőt még politikus sem volt.
A politikus leszögezte ugyanakkor, hogy pontosabban is fogalmazhatott volna. Arra gondoltam, hogy az a fajta szervezett deportálás - direkt módon koncentrációs táborokba -, ami a magyarországi zsidósággal történt nagyon nagy szégyen, és a magyar állam a roma holokausztban más szerepet játszott. Az interjú teljes szövegét elolvasva világosan kiderül, hogy egy romaholokauszt-megemlékezésre sietettem, és az áldozatok iránti alázatot és bocsánatkérését próbáltam meg hirdetni, és továbbra is ezt fogom tenni, bármilyen támadás ér is ebben az ügyben – hangsúlyozta Balog Zoltán.