Balog Zoltán: 2015-ben mindenki előrelépett

Forrás: MTI

Mindenki előre tudott lépni 2015-ben Magyarországon, részben a kormány intézkedései nyomán – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A legfontosabb cél a demográfiai helyzet javítása volt, és a kormányzatnak az az üzenete, hogy ha valaki előre akar lépni, akkor a kormány partner ebben – közölte Balog Zoltán.

A köznevelés területén a miniszter fájlalta, hogy a kormány annak ellenére nem találja eléggé a hangot a pedagógusokkal, hogy immár a negyedik béremelésre kerül sor. Ugyanakkor a felsőoktatásban bevált a kancellári rendszer; adósságmentesen kezdődik az esztendő és a jól teljesítő főiskolák, úgy mint Nyíregyháza, Dunaújváros és Eger, egyetemekké válhatnak – sorolta az eredményeket a tárcavezető.

Az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt hangsúlyozta Balog Zoltán, hogy ugyancsak a demográfiai helyzet javítása érdekében ma már egy három gyermeket vállaló család akár 25 millió forinthoz juthat az otthonteremtés érdekében. Ez 10 millió forint támogatásból, 10 millió forint garantált 3 százalék alatti hitelből és 5 százaléknyi áfa-visszatérítésből áll – fűzte hozzá, megjegyezve: két gyerek vállalása esetén is megduplázódik a támogatás.

Arról is szólt, hogy ma már kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon; az oktatási intézményekben garantált a napi három étkezés, illetve biztosítottak a források a szünidei étkeztetésre is – foglalta össze az évet a politikus.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!