Balog Zoltán: a tehetséges fiatalokat mindenkinek segítenie kell [videó]

kdnp.hu

A magyar tehetségprogramok 350 ezer fiatalt érnek el – mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Templeton Program nyitórendezvényén szombaton Budapesten.

Balog Zoltán elmondta: tavaly 333 ezren ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát a nemzeti tehetségprogramra, amely a kormányzati hozzájárulással együtt 2,8 milliárd forintot jelent, ez – emelte ki – nemzetközi összehasonlításban is nagy eredmény.
 


A miniszter köszöntő beszédében kifejtette, a tehetségeket – erejéhez mérten – mindenkinek gondoznia, a tehetséges fiatalokat segítenie kell, hiszen a tehetségből kibontakozó siker a mindennapokban is megjelenik.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntőjében arról beszélt: fontos cél, hogy a magyarországi tehetségekből egy se vesszen el.

Szombaton indult el a Magyar Templeton Program, amelyben 315 fiatal vehet rész egy egyéves, személyre szabott tehetséggondozó programban.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!