Balog Zoltán: a jó családpolitika alapja a jó gazdaságpolitika

Forrás: MTI

A jó gazdaságpolitika teremti meg a jó családpolitika alapjait – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Budapesti Demográfiai Fórum második napján tartott köszöntőjében. Balog Zoltán azt mondta, úgy vélik, a családokat jövedelemből lehet erősíteni, ezért is ad a kormány segély helyett inkább munkát, és vezette be az úgynevezett feltételekhez kötött támogatást, amely aktivitásra és cselekvésre ösztönöz.

A miniszter az előző évek családpolitikai intézkedései közül beszélt a munkahelyvédelmi akciótervről, amely elmondása szerint több százezer anyának segített abban, hogy a gyereke születése után könnyebben visszatérhessen a munka világába, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a női foglalkoztatás napjainkban - az elmúlt évtizedekhez képest - csúcson van Magyarországon. Balog Zoltán említette a családi adókedvezmény rendszerét is, amelyről azt mondta, világos, hogy az egykulcsos adórendszer hátrányosan érinti a családokat, ezért kell mellé egy "kiegészítő mechanizmus". Beszélt továbbá a hátrányos helyzetű diákoknak járó ösztöndíjakról, a családi otthonteremtési kedvezményről, a szeptemberben bevezetett ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetésről, valamint a családi pótlék iskolába járáshoz kötéséről is.
 
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!