kdnp.hu
Forrás: MTI
Zsigó Róbert pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a baloldal láthatóan nagy bajban van, mert állandóan dohánykérdésről beszél, holott „a valódi dohányügyről” kellene, arról, hogy „az alvilággal is szövetkeztek, és az alvilágtól a dohányt is elfogadták volna azért, hogy 2010-ben ne bukjanak meg a választásokon”. Szavai szerint a baloldal kezd erkölcsileg vállalhatatlanná válni.
A kormánypárt szóvivője kijelentette: nyílt, törvényes folyamat alapján bírálták el a trafikpályázatokat. A korábbinál jóval kevesebb, 5-6 ezer trafik működik majd Magyarországon a jövőben, ami természetesen érdeksérelmekkel jár, ám ezzel 5-6 ezer családi vállalkozás kap lehetőséget üzemeltetésre, nem pedig multik – magyarázta.
Ez természetesen a baloldalnak nem tetszik, ahogyan a bankadó vagy a rezsicsökkentés sem, hiszen ők nem az emberek vagy a kis- és középvállalkozások érdekeit képviselik, hanem a multikét – mondta Zsigó Róbert.